3. Fejezet: Nekem nem probléma!

"A hirtelen támadt szerelem, amely házasságot indít, igazgyöngy, gyémánt, drágakő, melyet a legnagyobb művész csiszolt, kincs, amelyet a szív legmélyén kell elrejteni."

/Honoré de Balzac/

Az éppen belépő Hannah és Noah egy emberként hördülnek fel. Pardon, démonként. Noah szorítása erősebbé válik a derekamon, de fájdalmas kiáltásomra azonnal elenged. Hátrál egy lépést, hitetlenkedő tekintettel mered rám. 

- Valami rosszat mondtam? – Félénk kérdésem hallatán Hannah kicsit késve megcsóválja a fejét. Vörös haja az arcába csapódik, de még így is látszik, hogy sebesre harapdálja a száját. Mikor megszólal, hangja teljesen meghökkentnek tűnik.

- Miből vontad le ezt a következtetést? – Noah a közöny álarcát magára erőltetve fürkészi az arcomat. Fogalmam nem lévén arról, hogy mi zaklatja fel őket ennyire, hebegve-habogva próbálok válaszolni.

- Fogalmam sincs, vagyis… szóval… úgy érzem, mi már találkoztunk. Vagy nem? – Noah-ra pillantok, de Ő nem állja a tekintetemet. Szemében még látni a keserűség maradékát, mikor visszafordul hozzám. Fogalmam sincs, hogy mi lehetett ebben az egyszerű kérdésben, ami annyi szomorúságot és bánatot kelt Noah-ban. Bűntudatom azonnal fel is lobban és inkább legyintek egyet.

- Mindegy, nem érdekes. Kimegyek egy kicsit sétálni. – Sarkon fordulok, de megtorpanok Noah halk hangjára.

- Igen, már találkoztunk. – A szívem azonnal sebesebb iramban kezd dobogni. Nagy levegőt véve megfordulok, és óvatosan Noaht fürkészem.

- Mikor? – Kérdésem válasz nélkül marad, Noah Hannah felé fordul.

- Kimennél, kérlek? – Annál megdöbbentőbb, hogy Noah azt mondta Hannah-nak, hogy „kérlek”, már csak az, hogy barátnőm egy szó nélkül ki is megy. Noah hozzám fordul és int, hogy üljek le. Kicsit furcsállva, de lehuppanok az ágy szélére. Noah a falnak támaszkodik karba tett kézzel, éppen velem szemben. A közöttünk beálló csendet megunva én szólalok meg először.

 

- Mi ez az egész?

- Néhány hónappal ezelőtt találnod kellett egy házassági anyakönyvi kivonatot. Így van? – Hirtelen kérdése két okból kelt bennem meglepettséget. Az egyik, hogy valóban így van. A másik pedig, honnan tudja.Aprót bólintok, a folytatásra kíváncsian.

- Mit gondolsz, kié lehet? – A kérdésre gyors választ tudok adni. Hisz én is ezt kérdeztem anyámtól néhány hónapja.

-  Az apai nagyanyámé. – Megvető horkantását nem értve, felvonom a szemöldököm.

- És ezt ki mondta?

- Az anyám. – Kezdek megzavarodni ettől a kérdezz-felelektől. Noah mint ha olyasmit motyogna, hogy „hitvány szuka”, vagy valami ehhez hasonlót. Ha anyámról beszél, teljes mértékben egyetértek vele…

- Hazudott. Milyen leánykori név van rajta, Kayla? – Olyan szenvedélyesen ejti ki a nevemet, hogy beleborzongok.

- Makayla Sunrise. Anya azt mondta, hogy a nagyi iránti tiszteletből az Ő nevét kaptam. Erről ugyan miért hazudna?

- Azért, mert egy hazug és manipulatív ringyó. Az az anyakönyvi kivonat a tiéd. – Nem sokon múlik, hogy kitörjön belőlem a nevetés. Ezt Noah is láthatja, mert egy hatalmas sóhajjal árulja el, hogy pont erre számított.

- Ne légy nevetséges, Noah! Soha nem mentem férjhez.

- De igen. Egy évvel ezelőtt, mielőtt kitörölték volna az emlékeidet, felvetted a Makayla Saetta nevet. Hogy én ezeket honnan tudom? – Meghökkent ábrázatom láttán szerintem elég nyilvánvaló, hogy passzolom. Ezt ő is látja.

- Onnan, hogy ez az Én nevem.

Egy óra telt el azóta, hogy Noah közölte, a felesége vagyok. Igen, még mindig vagyok, hisz hivatalosan nem váltunk el.És ez megmagyarázza azokat az intenzív érzéseket, amiket Noah kelt bennem. Hisz ha anno kimondtam azt a bizonyos nagybetűs Igent, akkor szeretnem kellett. Nem tartom hát lehetetlennek, hogy még most is ugyan ezt érzem. Nem is ez zavar a leginkább…

- Az a nyamvadt, undok, mamutlábú, hisztis, mocsok perszóna! Hogy volt pofája azt hazudni nekem, hogy az Én férjem a nagyapám?! Meg egyáltalán, hogy felejtette el velem?! Áh, nem is érdekel, hogy csinálta, de követelem vissza az emlékeimet! – Már egy órája szidalmazom anyámat folyamatosan, miközben lassan árkot taposok a járólapba. Noah még mindig hitetlenkedve mered rám, még nem tért magához a sokkból, amibe akkor került, mikor sírva a nyakába borultam. Egy percig sem kételkedem abban, hogy igazat mond. Értem, hogy igaza van, és nagyon nem is akarok ellenkezni. Hannah vigyorogva hallgatja a szitkokat, melyektől még a kocsisnak a füle is kihólyagosodna. Noah kezd egy kicsit magához térni. A vonalas telefonhoz lép, és bepötyögi a túlontúl is ismerős telefonszámot. Hallom, hogy kicsöng, majd egy női hang szól bele.

- Halló? – Noah mosolya egy kissé vérszomjasnak hat. Ez tetszik…

- Rég beszéltünk, Bessie. Van itt valami, ami szerintem érdekelné Önt. – Noah előrelátóan és nagyon okosan eltartja a fülétől a telefont, amit nagyon jól tesz. Anyám üvöltő hangja káros tud lenni az egészségre, valamint a lelki békémet sem segíti.

- Maga utolsó gazember! Hogy merészel felhívni azok után, amit velem művelt?! – Mielőtt Noah válaszolhatna, kiragadom a telefont a kezei közül. Nem tűnik meglepettnek, nem is ellenkezik.

- Mégis mit képzeltél, ostoba tyúk?! Meddig tudod eltitkolni előlem?!

- Ne merészelj így beszélni velem, Marguerite! – racsít anyám a telefonba. Úúú, de utálom, mikor a második nevemen szólít. Egyedül Ő nevez így, ezért ha meghallom a városban, legalább tudom, mikor kell futásnak erednem.

- Ne próbálj témát váltani! Követelem vissza az emlékeimet!

- Nem. – Higgadt válasza olyannyira meglep, hogy csak tátogni tudok. Noah visszaveszi a kagylót, és ördögi hangnemben kezd beszélni.

- Ha visszaadja neki, ha nem, mindenre emlékezni fog. – Köszönés nélkül levágja a kagylót, és odajön hozzám. 

Felnézek rá, majd mosolyogva hozzá bújok. Az ismerős biztonságérzet azonnal magával ragad, ahogy erős karjait körém fonja. Mivel legalább egy fejjel magasabb, mint én, fejemet kényelmesen az álla alá tudom fészkelni.Lehet, hogy sokaknak ez furcsának tűnhet. De biztos vagyok benne, hogy a helyemben mindenki boldog lenne. Bár, valószínűleg sokan nem is hittek volna Noah-nak. Nem tudom megmagyarázni, de érzem, hogy igazat mond. Kész. Ennél több bizonyíték nekem nem kell. Már bűntudat nélkül lehetek vele, hisz kiderült, hogy tulajdonképpen férj és feleség vagyunk. De akkor miért kérdezte meg tegnap?

 

Kezd tényleg megijeszteni, mikor választ ad a kimondatlan kérdésemre.

- Nem lehettem biztos benne, hogy tényleg te vagy az. Régóta a nyomodban vagyok, és sokan megpróbáltak már átverni.

- Azok a lányok, akiket… Egyébként meg mióta vagy gondolatolvasó?!

- Igen, Ők is. És nem vagyok az. Az arcod és a szemed nyitott könyv előttem.

A szívem kihagy egy ütemet, mikor két hatalmas tenyerébe fogja arcomat. Hannah torok köszörülve elhagyja a szobát. Szegény, már biztosan elege van abból, hogy mindig le kell lépnie. Bocsi Hannah, de ez most valahogy nem érdekel. Noah lehunyja a szemét, és mélyet szippant a levegőből. Mikor felnyitja viharszín íriszeit, megjutalmaz egy halvány mosollyal. A látványtól eláll a lélegzetem. A mosoly egyfajta kisfiús bájt kölcsönöz neki. Nagyon ajánlom, hogy másra ne mosolyogjon így!

- Fahéj illatod van.

- Ez neked újdonság?

- Nem, de már nagyon hiányzott… - Ezt már a számba suttogja. Úgy csókol, ahogy fuldokló kapaszkodik az utolsó szalmaszálba. Engedelmesen simulok ölelésébe, hagyom, hogy jelenlétem megnyugtassa.Percekkel később, Noah ölében kucorodva, felteszem a kérdést, ami nagyon izgatja a fantáziámat.

- Hogyan találkoztunk, Noah? – A hajammal játszó férfi inkább emlékeztet egy jóllakott tigrisre. Rám emeli viharszín tekintetét. Nem tudok uralkodni magamon, odanyúlok, hogy kisimítsak egy vérvörös tincset a homlokából. Megragadja a kezem, és lágyan, izgatóan megharapdálja az ujjamat.

Szólásra nyílik a szája, de a csengő hangja megzavarja. Bosszúsan néz a bejárat felé, ahol Hannah már beengedte a vendéget…

- Miben segíthetek Mr. Harrisson? – Hannah hangja olyan, mint ha ezt mondaná: „hogy simulna ki az EKG-d.” Rajta talán nevetnék. De egyáltalán nem találom viccesnek az alattam megfeszülő démont, akit szemmel láthatóan nem dob fel túlzottan a váratlan látogatás.

- Miss. Storm! Hol találom Makaylát? – Összerezzenek a nevem hallatán. Kicsusszanok Noah öléből, és az ajtó felé indulok. Férjem szorosan mögöttem. Fúúú, basszus, ezt, de nehéz lesz megszokni…

 Noah elkapja a derekam, és szembe pördít magával. Felnézve rá, muszáj kuncognom. Az arcáról süt a birtoklási vágy, de nem bízik magában annyira, hogy ezt elmondja.

- Nem akarom, hogy kimenj oda.

- Noah, reggel sem volt semmi baj. Már sötétedik, biztos le tudom rázni. Te csak maradj itt. – Morcosan tekint rám.

- Egyet sem pislogsz, és eltöröm a gerincét. Miért kellene bujkálnom?

- Mert ha megteszed, el kell menned. A rendőrök ellepnék a házamat, te pedig nem gyilkolhatsz le egy egész rendőrőrsöt. – Felvont szemöldöke azt sugallja, nem érti, miért ne tehetné meg. De végül egy forró, lomha csókkal elenged, én pedig az előszoba felé veszem az irányt. Felveszem az eddigi legjegesebb álarcomat, úgy lépek ki a szobámból. Logan Harrison épphogy nem szaladt nekem. Úgy tűnik, elunta a várakozást, és maga akart megkeresni.

- Remélem, jó oka van a késői látogatásra, Mr. Harrisson. – Hannah feszülten figyeli a mögöttem lévő ajtót. Remélem, nem Noah jön üdvözletét tenni, de nem fordulok meg. Egyenesen Logan metsző barna szemeibe meredek.

- Az édesanyja hívott. Azt mondta, veszélyben van, mert valami őrült betört a lakásába. Szeretnék körülnézni, ha nem bánja.

- Ó, de még mennyire, hogy bánom! Mégis mit gondol, hogy csak úgy besétál a lakásomba és követelőzni kezd?! 

Meg különben is! Mit képzelt az a lotyó, aki reményeim szerint, csak örökbe fogadott?! Ide küld egy rendőrt, mikor tudja, hogy Noah a házban van! A szemét cafka!Halálosan biztos vagyok benne, hogy anyám tud a démonokról, és mégis ide küldte Harrissont, mint valami áldozati birkát!

- Megkérem, hogy távozzon, Mr. Harrisson.- Talán rejteget valamit, Kayla? – Ez egyre idegesítőbb…

- Önnek Makayla, és igen, rejtegetek! Tudja, nem épp zuhanyzásból jövök. – Ha egy nappal korábban azt mondják, mondjam ki ezeket a szavakat, akkor előbb lőttem volna főbe magam. Most még csak szégyent sem érzek. Semmit.

Hallom Hannah visszafojtott prüszkölését, látom Harrisson dühtől eltorzult vonásait. És ez valahogy élvezettel tölt el.Na tessék, csak egy napja vagyok Noah-val, és máris teljesen elzüllöttem…